A videómodulokat gyakorlati alkalmazás és tudományos megfigyelések alapján fejlesztettük ki oly módon, hogy a gyakorlatok könnyen végezhetőek és hatékonyak legyenek. Fontos, hogy a modulokat jelenlegi formájukban használják, mert ezek klinikai teszteken alapulnak.

Melyik videót vagy hanganyagot használjuk?
A modulok korosztály szerint két csoportra vannak osztva: kilenc éves kor alatt, és felett. Típus szerint a kicsiknél megkülönböztetünk meséket, gyakorlatokat és dalokat. Kilenc éves kor felett pedig három féle típus van: kezdő, motiváló és nyugodt napokra való gyakorlat.

A program bevezetésekor a gyerekek korosztályának megfelelő modulok közül válasszunk egy kezdő gyakorlatot, óvodásoknál és kisiskolásoknál ez lehet egy mese is, mert a mesék végén mindig egy rövid kezdő gyakorlat található (Belső Csend a kisiskolákban). A többi modul általános iskola harmadik osztályától valamennyi korcsoportban használható (Belső Csend 9-99+ éveseknek), a gimnazisták kipróbálhatják külön a felnőtteknek készült videókat is (weboldal: belsocsendamunkahelyen.hu, YouTube lejátszó lista: Belső Csend a munkahelyen).

Az óvodásoknál, ha valamelyik mesével kezdenek, a mese előtt mondják el nekik, hogy lesz egy gyakorlat a végén. A gyakorlat mozdulatait megmutathatják a mese előtt, vagy a mese végén, a gyakorlat előtt meg lehet állítani a videót, akkor megmutatni a kézmozdulatokat, majd újra elindítani a videót. A hanganyagok között található dalocskák kézmozdulatait mutassák meg a gyerekeknek. Ezek leírását a Gyakorlatok részletes leírása menüpont alatt találják. Később lehet a mese nélküli gyakorlatokat használni. Kisiskolásoknál a gyerekekkel foglalkozó szakember eldöntheti, hogy mesével, vagy a gyakorlatokkal kezdenek. Ez függ a gyerekek érettségétől, hangulatától is.

A nagyobb gyerekekkel az első hetekben valamelyik 10 perces kezdő gyakorlatot használják, mert több időt ad nekik a belső csend megtapasztalására. Ha rendszeresen elérik a belső csend állapotát, akkor kipróbálhatják a rövidebb anyagokat is. A 7-8 perces modulok is adnak elegendő időt a belső csend eléréséhez. Az 5 perces modulok a nap során használhatóak második gyakorlatnak, ha a pedagógus vagy a gyermekek úgy érzik, hogy szükségük van rá.

Ezek a és videók és hanganyagok tetszés szerint használhatóak, de mivel eltérőek, különböző szituációk kezelésére is alkalmasak. Érdemes megismerni és kipróbálni mindet, idővel a pedagógus és a gyerekek is tudni fogják, melyikre van szükségük. Segítségként: a kezdő és a nyugodt napokra szánt gyakorlatok minden alkalomra jók. A motiváló gyakorlatokat olyan napokra ajánljuk, amikor a gyermekek fáradtak, nehezen motiválhatóak, álmosak. De ugyanez a gyakorlat segíthet, ha az osztályban a gyerekek között az agresszió bármely formája lép fel, vagy annyira nyugtalanok, fékezhetetlenek, hogy zavarják az óra menetét. Utóbbi szélsőséges esetekben a kezdő és a nyugodt napra készült gyakorlatok is tudnak segíteni.

A modulok részletes leírását itt találják. Az idegennyelvű videókat nyelvi órákra készítettük, minden esetben olyan személlyel készült a felvétel akinek az adott nyelv az anyanyelve.

EGYMI-s intézmények esetén eltérhetünk a korosztályi ajánlástól. Elképzelhető, hogy nagyobb gyerekeknek is a kisebbeknek szánt anyagokkal lehet kezdeni. Siketek és nagyothallók számára a videókon elindítható a felirat. Természetesen nekik nem kell becsukni a szemüket. A vak és gyengénlátó gyereknek bármelyik hang- és videóanyag lejátszható hanganyagként.

Büntetésvégrehajtási intézmények számára készült specifikus hanganyagokat a Hanganyagok menüpont alatt találják, de bármelyik gyakorlatot lehet használni, ha a pedagógus azt megfelelőnek találja.

Mielőtt elkezdi:
Célszerű kipróbálnia a gyakorlatokat, mielőtt a gyerekeknek bemutatja. Érdemes átgondolni, hogy a nap melyik szakában lenne leghasznosabb a gyakorlás az osztálynak. Ideális a kora reggeli alkalmazás, mert az a nap további részére is kihat. Fontos, hogy a gyakorlat ideje ne szakadjon meg, mert bármilyen zavaró tényező könnyen kizökkenti a gyerekek figyelmét. Válasszon olyan időt, amikor ez a legjobban megvalósítható, és nincsenek későn jövők. Kisebbeknél jobban működhet, ha Önhöz közel, körben ülnek a földön. Nagyobbaknál a legpraktikusabb, ha a padokban ülnek. Ösztönözze a gyerekeket arra, hogy végigcsinálják a gyakorlatot, maradjanak csendben és ne zavarjanak másokat.

A gyerekek a gyakorlat végzése előtt nyújtózkodhatnak egy kicsit, néhány vállkörzést csinálhatnak, és néhány mély lélegzetet vehetnek. Várja meg, amíg elcsendesednek a kezdéshez. A gyakorlat előtt megmutathatja a mozdulatokat.

A gyakorlat végzése:
Végezze a gyakorlatot a gyerekekkel együtt. Tapasztalataink szerint a gyerekekre is jótékony hatással van, ha a tanár velük gyakorol. Ezen felül az aktív részvétel az Ön javára is fog válni, jobban tud majd figyelni és tele lesz energiával.

Hogyan folytassuk?
A legjobb eredmények elérése érdekében gyakoroljanak mindennap, így a gyermekekben kialakul az a képesség, hogy megtalálják a belső csend és a béke állapotát akkor, amikor szükségük van rá. A tapasztalat azt mutatja, hogy rendszeres és hosszútávú gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy folyamatosan érezzék a jótékony hatásokat. Tudassák a gyerekekkel, hogy ezeket a gyakorlatokat a nap folyamán bármikor elvégezhetik, akár otthon is. Mondják meg nekik, hogy ha úgy érzik, nem tudnak koncentrálni vagy egyéb problémáik (szomorúság, harag, szorongás, stb.) vannak, csak helyezzék figyelmüket a fejük fölé. Bátorítsák a többi osztályt is, hogy próbálják ki, mert az a tapasztalatunk, hogy minél több osztályban alkalmazzák a gyakorlatokat, annál nagyobb a jótékony hatása az egész iskolára.

Kérjük, ne feledjék, hogy a gyakorlatokat a honlapon és Youtube lejátszási listán található, eredeti formájukban kell használni. Változtatás nem ajánlott, mivel a videók közvetlenül a klinikai tesztek során kipróbált specifikus sorrendre épülnek.

YouTube-on a Belső Csend Oktató Program lejátszási listái itt találhatóak: https://studio.youtube.com/channel/UCDgA8QGka0iCyb7hb3XLpRg/content/playlists